2015. szeptember 10., csütörtök

A paradicsom és a crohn




Amikor crohn beteg lettem nagyon megijedtem, hogy nem fogok tudni soha többé paradicsomszószos ételeket enni. A kedvenc ételeim mind paradicsomszószt tartalmaztak, így nagyon elkeseredtem. Időközben azonban ráakadtam egy fórumra, ahol arról meséltek, hogy a paradicsomban, ami igazán bántó (egy crohn beteg esetében) az a héja és a magháza. Azon a fórumon azt is leírták, hogy a paradicsom húsából ugyanolyan finom szószokat lehet készíteni, mintha beletennénk a magházát is. És valóban!
Érdemesebb nagyobb paradicsomokat vásárolnunk, mert azoknak sokkal vastagabb húsuk van, mint a kisebb paradicsomoknak. A paradicsom héját viszonylag könnyű lehámozni. 10 másodpercre forró vízbe kell tenni őket, akkor simán lehúzhatóvá válik a héjuk. Miután eltávolítottuk a héjakat, kettévágjuk a paradicsomokat, kiszedjük a zöld, kemény közepüket, majd kivágjuk a magházukat is. Érdemes ezek után kimosni a húsukat, hogy ne maradjon bennük egyetlen mag sem. 
Ezután a paradicsomokat egy serpenyőbe helyezzük és olívaolajon, kevés vízzel felöntve megpároljuk. 


Biológiai kezelés előtt 3-4 db paradicsomhúsból készítettem a szószt, többet nem bírt a gyomrom, különben menni kellett a vécére. Biológiai kezelés óta olyan 5-6 db-ot használok. A fent leírt mennyiségek egyáltalán nem okoznak gondot. A vékonybelem sem fáj a paradicsomoktól, és normális székletem is lesz utána.  Én van, hogy napi szinten fogyasztom a paradicsomszószos ételeket, semmiféle mellékhatást nem észlelek. 

Paradicsomhúsból rengeteg fajta ételt lehet készíteni, ugyanúgy ahogyan a boltban megvett porszószokból is. Én leggyakrabban pizzaalapot készítek a paradicsomhúsokból, de sok más ételbe is felhasználom őket. Bolognai spagettihez is kiváló a belőle készített szósz, viszont 5-6 paradicsomtól nem lesz tocsogósan paradicsomos a tésztánk (én nagyobb adagot készítek, több napra), viszont szerintem ennek ellenére így is nagyon finom. 

Legfinomabb paradicsomszószok amiket kikísérleteztem:

Kedvencem:

Bazsalikomos paradicsomszósz

5 db  nagyobb paradicsom
póréhagyma szeletek (6 db kb.)
fokhagymasó ízlés szerint (fokhagymával is biztos ugyanolyan jó)
1 teáskanál méz
1 vagy 2 teáskanál bazsalikom, ki mennyire szereti fűszeresen
1 evőkanál olíva olaj 


Miután serpenyőn megpároltuk a paradicsomhúsokat a póréhagymaszeletekkel, egy tálkába öntjük őket a levükkel együtt. Érdemesebb picit több vízzel párolni őket, hogy több leve legyen a szósznak. A tálkába hozzáadjuk a fent felsorolt fűszereket, összebotmixerezzük, és már készen is van a szósz. 

Fahéjas paradicsomszósz

5 db nagyobb paradicsom
késhegynyi fahéj
késhegynyi szerecsendió
1 teáskanál oregánó
fél teáskanál bazsalikom
fél teáskanál méz
pár csepp citromlé
póréhagyma (kb. 6 db.)
só (ízlés szerint)
fokhagymasó (elhagyható)
 
Ugyanúgy kell készíteni, mint a bazsalikomosat, csak ezekkel a fűszerekkel. A fahéj nagyon különleges ízt ad neki.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése